Nem elég egy briliáns ötlet, ha a csapatban nincs potenciál a terveket sikerre vinni, gyakorlatilag nincs esélye kockázati tőkéhez jutni

– hangsúlyozták a befektetők 2016. július 13-án, a HVCA és az Equity Thursday által közösen szervezett VC Grill meetup alkalmával.  Az idei VC Grillen kiemelt érdeklődésre tartott számot, hogy az ötlet vagy a csapat befolyásolja-e inkább a befektetői döntést, illetve melyek azok a tipikus hibák, amelyek „ellehetetlenítenek” egy-egy projektet a befektetők előtt.

A program meghívott befektető vendégei Lehoczki Gábor (MFB Invest), Pásztor Aurél (DayOne Capital) és Kövér József (3TS Capital) voltak, akik a résztvevő ötlet- és projektgazdák, vállalkozások felmerülő kérdéseire személyesen válaszoltak.

Az alábbiakban néhány fontos konklúziót, tanácsot, javaslatot foglalunk össze.

Az ötlet vagy a csapat?

Az egyedi, innovatív, üzleti lehetőségeket rejtő ötlet önmagában egy kiváló alap, egy erős szikra, hogy a befektetők felkapják a fejüket, ez azonban még közel sem jelent zöld utat a befektetési döntés meghozatalához.  A befektető könnyedén el tud engedni egy-egy ígéretes befektetési lehetőséget, ha a csapatban nem érzi azt a bizonyos „kraftot”…

A jó sztori kell tehát, de még ennél is sokkal fontosabb, hogy a story-ból kik csinálnak history-t, azaz kik teszik az ötletet prosperáló, profitábilis és forgalomképes vállalkozássá: azaz, hogy milyen a csapat, kiknek a kezében van a siker kulcsa.

Egy kifejezetten erős projektet egy gyengébb csapat akár befektetésre alkalmatlanná is tehet, míg egy erős, belevaló team akár képes egy közepes projektet is „felhúzni” a befektetők szemében.

Milyen egy ígéretes csapat befektetői szemmel?

  • Képesek az ötletet vállalkozássá fejleszteni, azt tudatosan menedzselni. Az ehhez szükséges skill-ek, tapasztalatok rendelkezésre állnak
  • Hisznek a projektben, éheznek a sikerre, akarnak és tudnak ennek érdekében áldozatokat hozni. A valós motiváció a befektető számára egyértelmű, a csillogó szempárokon túl ez az üzleti tervben is leképeződik
  • Le vannak osztva a szerepek, minden kulcspozícióra (ügyvezetés, üzletfejlesztés, sales-marketing, pénzügy, stb.) olyan csapattagot választottak, aki nem csak, hogy tapasztalt (proven track record-dal), de vitt már sikerre korábban projektet, ismeri a folyamatokat, a lehetséges buktatókat, ezek menedzselését – van tehát miből építkeznie
  • Team-ként működnek, egymást erősítve, kiegészítve, támogatva

Megalapozott tervek, felkészültség, benyomás

  • A jó ötletet és a csapatot el is kell tudni adni. Megalapozott ötlet, konkrét és reális tervek, felkészültség, hitelesség, üzletileg megalapozott, pragmatikus érvelés – ezek nélkül a befektető már „húzza is elő a piros lapot”.
  • Az első benyomás alapvető, de nem minden. Készüljünk fel arra, hogy ha jól sikerült a belépőnk, akkor további körök következnek, ezer további kérdés az ötlettel, az üzleti tervvel kapcsolatban, amelyre felkészült választ vár a befektető. 5-6 tárgyalási kör után is el lehet vérezni, így érdemes ennek tudatában alaposan felkészülni, vagy a felkészüléshez akár szakértő segítséget kérni, és elkerülni az olyan alapvető hibákat, mint például:
    • Az üzleti terv túl ambiciózus, a növekedés üteme fikciónak tűnik, nem megalapozott, vagy nincs megfelelően alátámasztva
    • Az üzleti terv túlságosan „biztonsági játék” – ez egyértelműen azt az üzenetet közvetíti, hogy az alapító maga sem hisz a projektben!
    • Bevételek oldala elnagyolt, nincs piacilag megalapozva, a sales- és marketing terv nem támasztja ezt alá
    • Költségoldal irreálisan magas – céges autók, drága iroda, tekintélyes fizetés az alapítóknak – a befektető számára megkérdőjeleződik az alapítók tényleges motivációja

A sort pedig még folytathatnánk…

Kérdése van a témával kapcsolatban? Segítségre van szüksége a felkészüléshez?

Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel!  

 

Az Equity Thursday programról bővebben:

Az Equity Thursday nyakkendő nélkül, szakmai alapon, de lazább keretek között akar beszélgetni kockázati tőkéről, startupokról, cégeladásról, tőkebevonásról, vagy épp a nemzetközi terjeszkedés kérdéseiről. Munka után, egy sör, egy jó kávé vagy egy pohár bor mellett, kinek mi tetszik. Az alaptémákat már mindenki százszor hallotta, itt egy lépéssel továbbmegyünk. Némi szakmázás, majd lazább, kötetlenebb módon folyik tovább a beszélgetés, a téma feldolgozása, összekötve ismerkedéssel. Várjuk a piac szereplőit, érdeklődő vállalkozókat, befektetőket vagy angyalokat, vagy olyanokat, akik befektetővé válnának. No és persze ifjú titánokat, akik majd vállalkozást akarnak építeni, és úgy érzik, már most meg akarnak ismerkedni a hazai “venture capital and private equity” közeggel.

Csatlakozás az Equity Thursday meetup csoporthoz, információk a korábbi és jövőbeni eseményekről, programokra regisztráció: Equity Thursday meetup